A szem

...és csókok csattognak, csattok pattognak és csak úgy vibrál körülöttük a levegő. Minden oly csodálatos. A lány nézi a fiút, a fiú visszanéz rá. Más van a szemükben. Teljesen más. Ilyenkor a szerelmes ember nem keresi a válaszokat... reméli a legjobbat, a legszebbet és inkább megvakul. Szó szerint vak a szerelem.

Mert a lány homályosan látja a fiút.

...és hirtelen jön a szédülés, a pörgés, a repülés, majd a fiú egyre halványabb, már-már nem is látni őt... eltűnik lassan a szem elől.

Az álomnak vége, a szem lassan felnyílik.

Először csak egész vékony résnyire engedi beszűrődni a fényt. Ez a pillanat a legkellemetlenebb; ilyenkor az ember könnyen elcsábul, és visszazuhan az álmaiba.

A lány most, régóta először nem enged az édes kísértésnek, a gyengéd álmosságnak... Ehelyett összeszorítja fogait és szembeszáll a bántó napfénnyel. Hagyja, hogy az mind kellemetlenebbül behatoljon látó szögébe, sértve ezzel a pupillát, mely ilyenkor a lehető leggyorsabban próbál a kellemes méretre összeszűkülni.

A fájdalom, a kellemetlen érzés sokszor könnyeket szül... mégis... szenvedésünk árán másodpercek töredéke alatt megvilágosodik a tér, ahol fekszünk, a környezet, amiben élünk, és a világ, ami értünk van, ami nekünk készült.

A világ, amelyet- ha végleg felnyílik a szemünk- kedvünk szerint formálhatunk szebbé és izgalmasabbá.


Clio
2009-03-21

...and the show must go on.