A túlélő

21:44

Csörög a telefon. A gyomrom egy szépen ívelt bukfencet vet, tudatván az agyammal, hogy kezdje el sürgetni a verejtéktermelésre szakosodott mirigyemet.

Egy kedves név - sok jóleső emlékkel a háttérben- jelenik meg a kijelzőn.

A szívem egyre szaporábban ver, miközben visszahívom előfizetéses telefonommal a 0 Ft egyenleggel rendelkező készüléket.

- Háló!

- Háló, mizu? –a hangom rezzenéstelen…

- Na, hogy ment?

A gyorsuló szívdobbanások lassan felhagynak a versenyfutással.

- Hát… nem túl jól.

A vér visszatódul a fejemből a szükségesebb helyekbe.

- Mit húztál?

Vége a fújtatásnak, az izzadásnak, az egekbe szökkenő vérnyomásnak.

A beszélgetés menete nyugodt, zökkenőmentes.

22:06

Apa még mindig a TV-t nézi. Elárulja az ajtóm ablakain beszűrődő, kéklő fénysugár…

Valami repülős filmet néz. Jean Reno játszik benne. Szeretem Jean-t.

22:10

Anya már lefeküdt aludni. Egy órája még a Volt-ot néztük és már akkor nem győzte bővebb oxigénmennyiséghez juttatni agyát. Mostanra már valószínűleg izgalmas kalandokat él át a szuperkutyává avanzsált Jennyvel, és a bolondos Elza cicával.

22:15

Talán már nekem is aludnom kéne.

Jó volt ez a mai nap.

Nyugodt, zökkenőmentes. Ezt szeretem.

Hallom, ahogy apa lekapcsolja a TV-t, látom magam előtt, ahogy befekszik anya mellé és tudom jól, hogy pár perc múlva pilótaként veti bele magát egy távol keleti háborúba.

22:17

A percek telnek… és én minden egyes percnek az elteltével boldogabb és boldogabb leszek, mert tudom: ezt is túléltem.

Túléltem ezt is, túlélem a következőt is.

Egy filmben hallottam egyszer: "Az életet nem túlélni, hanem megélni kell!"

Vajon a kettő együtt működik? Ha már az életet megéltem, utána van esélyem a túlélésre?

22:22

Kívánok valamit…

Clio

2009-06-21

...and the show must go on.

Tiszta szívvel

Minek nevezzelek

Ha a merengés alkonyában, amikor már úgy érzem, mindennek vége, te mellettem állsz és segíted lépteimet.

Szép szemeidnek esti-csillagát sokáig nem értékeltem. Tán kihasználtalak, tán nem becsültelek… vagy csak nem találtam rá szavakat, hogy mit is jelentesz nekem.

Most nem egy szó az, amit keresek.

Már nem a valódi érzéseimre vagyok kíváncsi.

Tudom, hogy erre, ami te vagy most nekem, még nem született meg, nem is születhetett meg a méltó kifejezés.

Fényesen kéklő szemedet most bámulva nézik szemeim.

Olyan ez, miként, ha most látnák először valódi, értékes, óvó férfi tekintet… e csillagot, amellyel megajándékoztál engem.

Nem tudom, miért,

Meddig maradok meg még neked.

Most semmi sem biztos, talán még a holnap sem.

De a kezedet fogom

S őrizem a szemedet.

Attila & Endre & Sándor & Clio

2009-06-19

...and the show must go on.