Még ha a világ legtökéletesebb részén is vagyok épp, rá kell, hogy jöjjek:
hiába a tengerpart, hiába a meleg, hiába a kilátás, hiába a szép kertek, hiába a pálmafák, hiába a kék ég, hiába a friss illat, hiába a „buenos días”, hiába a barna bőr, hiába a hófehér mosoly, hiába a mojito, hiába a castanetta, hiába a bikaviadal, hiába a bikinim, hiába Antonio Banderas, hiába az olcsóbb Mango, hiába az isteni fagylalt, hiába a „que pasa”, hiába a siesta, hiába az olivaolaj, hiába a gekko-k, hiába fehér házak, hiába a napsütés… mind hiába.
Ismerek egy helyet távol innen.
Zsúfolt, koszos, rideg város közepén egy szemetes, büdös, szürke, zajos, veszélyes utcában. Oda vágyok én most a legeslegjobban, a te karjaid közé.
Clio
2010-09-17
...and the show must go on.
2010. szeptember 17., péntek
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)