gondolatok

2.

Nem hiszem el, hogy megint megtörtént. A zuhany alól kiszálltam, beleléptem a pizsamámba, letisztítottam az arcomat, fogat mostam, majd végül befeküdtem a friss huzattal ellátott ágyamba. És ekkor éreztem…

A gyomromban bújt meg a szörny, ami az éjszaka közeledtével egyre fentebb kúszott; szinte észrevétlenül. Amint vízszintesbe került a testem, erős markával megszorította a szívemet. Addig-addig szorongatta, órákon és tucatnyi forgolódáson keresztül, míg önkívületi állapotomban sikerült felköhögnöm a torkomba. Most ott csücsül a nyelőcsövem egyik szegletében és szüntelenül sírásra ösztönöz.

Rég éreztem ilyet. Akkor annyira megszoktam a mindennapos látogatását, hogy szép gondolatok egész hadával támadtam ellene. De most nem voltam felkészülve a látogatására.
Oly annyira nem, hogy hatványozottan éreztem a jelenlétét minden egyes porcikámban. Ettől aztán –persze - még dühösebb és csalódottabb lettem.

Hosszú távon csak egyetlen fegyver ismeretes ellene: az elzárkózás. Így nem kell attól tartanunk, hogy akit túl közel engedünk magunkhoz, egy éles kést az oldalunkba nyom.


Clio
2009-11-09

...and the show must go on.